SZEMÉLYES ÚT ÉS HIVATÁS

Rólam - Németh Kata


Azt mondják, mindig más voltam, mint a nagy átlag. Más szemmel nézem a világot.

Mindig érdekelt mindaz, ami láthatatlan és kézzel megfoghatatlan – az ösztönök, a lélek, az energiák –, ugyanakkor ugyanilyen kíváncsisággal fordultam a test belső világa, az anatómia felé is.

Németh Kata vagyok, agrármérnök, kutyakiképző és kutya-fizioterapeuta. A kutyák több mint húsz éve kísérik az utamat, a lovakkal való kapcsolatom pedig csaknem két évtizeddel ezelőtt kezdődött. Ma kutyákkal, macskákkal és lovakkal egyaránt dolgozom, a fizikai testet és az energetikai folyamatokat is szem előtt tartva.

Gyerekkorom óta közelebb álltak hozzám az állatok és a természet, mint az emberek világa. A kutyák és a lovak iránti szenvedélyem szinte azóta kísér, amióta az eszemet tudom. Már akkor megtapasztaltam, hogy az ember és az állat kapcsolata jóval több lehet egyszerű együttélésnél: két lélek kapcsolódása és egymásra történő finomhangolása.

🕮 Szakmai alapok

Mosonmagyaróváron végeztem agrármérnökként a Nyugat-magyarországi Egyetemen. Egyetemi éveim alatt több tudományos kutatómunkában vettem részt, kari és országos tudományos diákköri munkát is végeztem – és ekkor váltam igazán az anatómia szerelmesévé.

A munkakutyázást 2003-ban, saját kutyával kezdtem. Később kutyakiképző, majd kiképzésvezető lettem. 2005 és 2013 között lakossági kutyakiképzéssel és kutyás sporttal foglalkoztam, ezt követően pedig tíz éven keresztül, hivatásos állományban vettem részt szolgálati kutyák képzésében.

Ez az időszak rengeteg gyakorlati tapasztalatot adott, közben pedig egy új szakmai terület is megnyílt előttem: kutya-fizioterapeuta lettem. Szakmai fejlődésemet pedig azóta is folyamatos tanulással, továbbképzésekkel és konferenciákon való részvétellel viszem tovább.

Az évek során több olyan tapasztalatom volt, amelyre a kizárólag fizikai szemlélet nem adott számomra teljes magyarázatot. Egy-egy betegség, visszatérő probléma vagy a megelőzés lehetőségei kapcsán, ezért egyre gyakrabban kerestem alternatív, kiegészítő megközelítéseket.

Saját életemben és az állatokkal végzett munkám során is azt tapasztaltam, hogy a fizikai test állapotát nem lehet teljesen különválasztani a lelki és érzelmi folyamatoktól. Az állat és a gazdája között mély kapcsolat működik, ezért meggyőződésem szerint az egyikük állapota hatással lehet a másikéra is. Ez számomra nem azt jelenti, hogy a gazdi felelős az állata betegségéért, hanem azt, hogy kapcsolatuk és közös életük is része lehet annak a teljesebb képnek, amelyben az állatot szemlélem.

Ez vezetett az energetikai technikák tanulmányozásához és gyakorlati alkalmazásához. Szemléletem elmélyítésében a Metafizikai Szellemtudományi Akadémián folytatott tanulmányaim, majd a hermetikus hagyományok tanulmányozása is meghatározó szerepet kapott.

Az ezen az úton szerzett tapasztalataim fokozatosan átformálták a gondolkodásomat, a hozzáállásomat és az egész életmódomat. Mindez nem helyezte háttérbe a fizikai testet és a természettudományos alapokat. Éppen ellenkezőleg: megerősített abban, hogy a testtel, a lélekkel és az állat kapcsolati rendszerével egyaránt érdemes foglalkozni – miközben mindegyik területet a maga helyén és keretei között kezeljük.

Az élet úgy hozta, hogy soha nem volt két egyforma fajtájú kutyám. Mindig olyan kutyalélek érkezett mellém – választottam, és közben engem is választott –, akire az adott élethelyzetemben szükségem volt. Hatalmas tanítóim, kritikusaim és segítőim voltak.

Mindegyikük másképpen formált, és mindegyikük hozzátett valamit ahhoz, aki ma vagyok. Amit tőlük kaptam, azt igyekszem a munkámon keresztül továbbadni más állatoknak és a velük élő embereknek.

Számomra az állatokkal végzett munka nem egyszerűen foglalkozás. Szenvedély, hivatás és egy folyamatosan formálódó út. Minden találkozás újabb lehetőség arra, hogy figyeljek, tanuljak, és az állat egyéni jelzéseit tiszteletben tartva segítsem őt.

Ha van valamennyi közös utunk, a többi is kiderül.

Ha szeretnéd megtudni, milyen formában tudok segítséget nyújtani, ismerd meg a szolgáltatásaimat. Ha pedig kérdésed van, vedd fel velem a kapcsolatot.

AKIKTŐL A LEGTÖBBET TANULTAM

Állati tanítóim az Élet Útján

Roncsi

A bölcsességet és az élet természetes körforgásának tiszteletét tanította nekem.

Parázs

Megmutatta a feltétel nélküli bizalmat és hálát, valamint azt, hogy a mínuszból is fel lehet állni.

Jenny

Egy addig ismeretlen világ kapuját nyitotta meg előttem, és elindított azon az úton, amelyet azóta is járok és tanulok.

Pipacs

Nap mint nap tanít ösztönről, kitartásról, céltudatosságról és a jelen pillanat teljes megélésérő.

A lovak ugyanilyen természetességgel voltak jelen az életemben. Blacky mellett megtapasztalhattam a szabadságot, a feltétel nélküli bizalmat és azt a különleges kapcsolódást, amelyben ember és állat szinte szavak nélkül érti egymást.